Bécsi 100 vesszős verseny

Esős őszi nap köszöntötte az idei 100 vesszős viadalt Bécsben. A verseny napja November 6-án volt, de már ötödike délután volt lehetőség a Dominik Hoffman sportcsarnokban gyakorolni, felkészülni a másnapi versenyre. A tornacsarnok már sok Kyudo rendezvénynek adott otthont, melyeket a Momiji Kai Bécsi Kyudo Dojo szervezett és bonyolított le, ez most sem volt másként. Köszönet a színvonalas szervezésért és lebonyolításért.

img_20161106_1756293

Egy ilyen viadal remek lehetőség az íjászoknak a megmérettetésre, a gyakorlásra, más íjászokkal való tapasztalatcserére és önmaguk fejlesztésére, hisz a verseny az mindenkire máshogy, másképp hat és itt a verseny hossza miatt van ideje az íjásznak gondolkodni a saját munkáján és esetleg javítani azt. Természetesen fontos a szakavatott segítség is, aki tudja támogatni a versenyzőt, hisz kívülről látja őt és esetleges hibáit. Ha erre nincs lehetőség, akkor az eddigi tapasztalatainkból és tudásunkból kell gazdálkodni az Út ezen állomásán. Út, hisz a megmérettetés, a verseny és a győzelem része a nagy egésznek amin „járunk”, az Útnak, amin haladunk szépen előre, de legyőzni nem másokat kell, hanem magunkat elsősorban.

Idén Stocker Mónika, Nagy Ákos és Károlyi Tamás képviselte a Bukyukai Dojot a 100 vesszős viadalon. A gyakorlás napját vegyes érzelmekkel zártuk. Voltak stabil körök, voltak kósza vesszők és tudtuk, hogy mit hozunk magunkkal. Ákos, mint mindig nagyon eredményesen készült fel a versenyre. Angliai gyakorlásainak eredménye minden alkalommal meggyőző. Stabil, eredményes, jó találati aránnyal és meggyőző szórással, amire kívülről azt kell mondani, így kell belemenni egy versenybe.

Idehaza kicsit más a helyzet, tudtuk jól hogy heti két gyakorlással a hátunk mögött jöttünk a versenyre.  A verseny előtti héten egy edzés kimaradt és persze az edzéseken másra is kell időt szánni, nem csak a lövésre, felkészülésre. Gyakori nehézség, hogy kevés az idő és a lehetőség ami a gyakorlásra és egy esetleges felkészülésre rendelkezésünkre áll egy-egy verseny előtt. Kevés az időtartam egy-egy edzésen és a heti edzésszám, ami kettő sajnos. De ezeket az időket igyekszünk maximálisan kihasználni. Ilyen és hasonló gondolatok kavarogtak bennünk és tudtuk, hogy amit lehet, megteszünk. Voltak egyéni céljaink, egy egyéni rekord elérése, legalább egy Kaichu (4/4 találat) meglövése a verseny nyomása alatt és hasonló célok de tudtuk, hogy csupán heti négy és fél, öt óra gyakorlással indulunk bele a versenybe.

A verseny Renmei Kyougi stílusba zajlott, ami annyit tesz, hogy egy gyorsabb, álló lövésformát kellett végrehajtani a vesszők és az íjászok száma miatt és főleg a rendelkezésre álló idő miatt. A versenyt természetesen a sorsolás előzte meg, ahol kialakult a Tachik (csapatok) létszáma és a versenyzők sorrendje.

3 Tachi lőtt, körönként egy Tachi négy íjásszal. Miután egy Tachi befejezte a körét feladatokat láttak el a tagjaik. Vesszőket begyűjteni és visszahozni, találatokat jelezni, találatokat regisztrálni és adott körök eredményeit feltűntetni. Ákos 3. Mónika 7.Tamás 11. sorszámot kapta.14937352_10154701839845859_6820751875011620663_n_1

A sorsolás izgalmai után kezdődött is az egész napos lövészet kisebb nagyobb szünetekkel. 5×20 vesszőt lőtt minden íjász. 20 vesszőnként 10 perc szünet és délben egy hosszabb szünet. A verseny fél kilenctől délután hatig tartott a 12 versenyzővel, akik között voltak Osztrákok, Lengyelek és Magyarok. A verseny körei vegyesek voltak természetesen. Valaki már az első körben elhúzott 16 találattal, valaki átlagosan és valaki szintje alatt teljesítette az első kört. Ez természetes, hisz a verseny kihat az elmére, ami kihat a testre és ezt is gyakorolni kell, a versenyhelyzetet. Ehhez remek alkalom egy ilyen viadal, ami nemzetközi, viszonylag közel van és anyagilag is megvalósítható, hisz mindenkinek saját magának kell állni a költségeket. Nevezési díj, utazás, szállás, étkezés és sajnos támogatók híján ez mind a versenyzőt terheli.

imag3737

A Bukyukai Dojo tagjai hozták a maguknak felállított eredményeket. A”régiek” Ákos és Tamás bőven 50% felett teljesítették a versenyt. Mónika pedig bőven megdöntötte a tavalyi eredményét és idén csak pár vesszővel maradt le az 50%-ról ami 3 év után nagyon jó eredmény.

A verseny hivatalos végeredménye:

  1. Krzysztof Haczek    74 találat /Kyudo Warszava
  2. Jodok Simma          69 találat/Momiji Kai
  3. Károlyi Tamás        66 találat/Bukyukai

img_20161106_1748558

Jövőre is lesz 100 vesszős viadal és talán akkor már több Bukyukai-tag fog részt venni a versenyen. Eddig szerzett tapasztalatainkat próbáljuk a jövőben felhasználni a versenyekre, csiszolni a tudásunkat és a technikánkat valamint igyekszünk motiválni és tovább adni azt, amit itt megszereztünk.

Ganbatte!

Mori sensei szemináriuma Bécsben

Toshio Mori sensei idén ismét Európába látogat egy többállomásos szemináriumi körútra, melynek Bécsi szervezésén a Bukyukai Dojo néhány tagja is részt vett.  Sensei szemináriumi állomásai közé tartozik Bécs mellett Németország, Olaszország, Lengyelország és Finnország is. A Bécsi szeminárium Augusztus 13 és 15-e között volt megtartva a Dominik Hoffman csarnokban a Momiji Kai dojo szervezésében.

P1190065

Egy igazán jól szervezett szeminárium részesei lehettek azok, akik ellátogattak. Sok-sok lövés és elméleti oktatás jellemezte a gyakorlást. A szeminárium a klasszikus módon zajlott. Mori sensei minden íjászt megnézett külön-külön kettő lövés erejéig, majd mindenkit személyre szabottan javított ki jegyzetei irányításával. Természetesen sensei a szeminárium mindhárom napján folyamatosan figyelte az íjászokat és javította vagy éppen dicsérte meg őket. Mori sensei is gyakorolt közösen a kyudokákkal. Ezeket a lövéseket gyakran feszült figyelem követte. Jó érzés látni, hogy sensei lassan a hetvenedik életévéhez közeledve is aktív, járja a világot és szemináriumain keresztül példát mutat sok-sok íjásznak/kyujinnak. Gondolom, sokan szeretnénk ennyi idősen is aktívan gyakorolni és részt venni a kyudo, a Heki to Ryu gyakorlásában, tanításában és népszerűsítésében.

Minden rendezvényen mely az iskolánkban/ryunkban zajlik, most sem „csak” a gyakorlás volt a lényeg. Mori sensei gyakran kihangsúlyozza, főleg a versenyeken, hogy a technikán kívül az emberek jelenléte is fontos, a meglévő kapcsolatok ápolása és újak szerzése, a tapasztalatok, élmények cseréje az íjászok között.

P1190091

Mori sensei következő állomása Lengyelország lesz. Hasonlóan sikeres szervezést és élményeket kívánunk az ottani Heki íjászoknak!

Ganbatte!

Szeminárium és vizsga 2016 Amszterdam

Idén Amszterdam adott otthont a 2016-os nemzetközi Kyudo szemináriumnak és Shinzának/vizsgának. A rendezvényen az IKYF/International Kyudo Federation fennállásának 10. évfordulóját is megünnepelték. A Holland szövetség  (Kyudo Renmei Nederland/KRN) egy igazán jól szervezett és kivitelezett rendezvényt hozott össze nem kis munkával és erőfeszítéssel, amiből csak tanulni lehet. A több mint 2 hetes rendezvényen közel 500 kyudoka vett részt, aminek a megszervezése szintén példaértékű. Tovább

Matsuo Makinori Szeminárium és nyílt nap – Seminar & Visitors day 2016

SZEMINÁRIUM

2016. február 13-án (szombaton), 10-től 18 óráig ismét megrendezésre kerül Matsuo Sensei szemináriuma dojonkban.
A részvételi díj klubtagoknak 9000 Ft, míg külső résztvevők számára 10500 Ft, mely tartalmazza az étkezést is (hideg étel és ital).
A szemináriumon való részvételi szándékát kérjük előre jelezze a bukyukai@gmail.com e-mail címen, a díj a rendezvény napján, a helyszínen fizethető be a szervezőknél forintban, vagy az aktuális napi középárfolyamnak megfelelő euróban.

NYÍLT NAP

2016. február 14-én (vasárnap), 12 órai kezdettel nyílt nap keretén belül ismerkedhetnek meg a tradicionális japán íjászattal az érdeklődők. A rendezvény ingyenes és 15 óráig tart.
Szeretettel várunk minden klubtagot és érdeklődőt!

Kérjük kedves vendéget ,hogy értékeikre figyeljenek. Nem tudunk érte felelősséget vállalni!

SEMINAR

13th February 2016 (Saturday), 10am–18pm
The participation fee for club members is 9000HUF/29€ and 10500HUF/34€ for everyone else, which contains the daily meal and drinks. The fee should be paid before the seminar at the site in Hungarian Forints or in Euro (in actual exchange rate).
Please inform us your participation on bukyukai@gmail.com!

VISITORS DAY

14th February 2016 (Sunday), 12am–15pm
Kyudo demonstration and training with an opportunity for anyone to try kyudo with a guidance of Matsuo Sensei and his pupils. The participation is free of charge.
Welcome to all club members and visitors!

We kindly ask our guests to listen to their value.We couldn’t be responsible for it!

matsuo_seminar_kyudo_budapest_bukyukai_kyudojo

Szabadtéri gyakorlás a SOTE sporttelepén

                   Az Dojo életét tekintve idén második alkalommal költöztünk nyárra a SOTE sporttelepére. A gyakorlás kellemes időben,részben árnyékos helyen madárcsicsergések és lágy szellő kíséretében zajlik a Népligetben, igazán hangulatos környezet a gyakorláshoz.

                              3 2 1 IMAG1579

A szabadtér sajátossága a természet, ami a gyakorlást megszépíti. A nyári időszakra a sportcsarnok falait felváltja a fák árnyéka,a reflektorokat a napsütés, a légkondit a lágy vagy éppen kevésbé lágy szellő,ettől szép a szabadtéri edzés.

                                                                          IMAG1590 4                                                                  

 Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Bukyukai Kyudo Dojo

Nyári Szünet

sodji

A 2015-ös év a gyakorlást tekintve Június 14-től a Vajda Péter utcai SOTE Sporttelepén folytatódik. A gyakorlás szabadtéri de menete megegyezik a Dojoban megszokottal.

Cím: Semmelweis Egyetem Vanda Péter utcai Sporttelep, 1101 Bp.Vajda Péter utca 38.

Megközelíthetőség: Népliget metróállomástól 1-es villamossal 1 megálló Óbuda felé.

Edzések időpontja:Kedd 18-20h, Vasárnap 10-12h Esőnap Csütörtök 18-20h

Mindenkit szeretettel várunk!

Az első magyarországi Heki Taikai!

A Heki Család Hajdúnánáson tartotta meg 7. viadalát a 2015-ös évben. Olaszország és Németország után Magyarországé a lehetőség, hogy vendégül lássa ezt a nemzetközi világversenyt. Hajdúnánás, Heki Taikai, szervezés, verseny, idő ,család ,vendégszeretet. Ezek a szavak egybe forrtak egy pillanat alatt, mikor a Május elsejei hajnalban megszólalt az ébresztő és elkezdődött a Taikai első napja.

A szervező Családtag (Oláh Tamás főszervező szavaival élve) idén és még kettő alkalommal a Bukyukai Dojo. Külföldi „Családtagjainkhoz” képest jóval szerényebb lehetőségekből hozhattuk létre ezt a viadalt. A kezdeti lelkesedés mind szervező mind versenyzői oldalon meg volt, ám sajnos nem várt események miatt az előnevező Dojok egy része nem tudott megjelenni, így mindössze 13 Dojo vett részt a versenyen. Az előző évek 18-20 csapataihoz képest ez jóval kevesebb résztvevő, ám a verseny és szervezés színvonalán ez mit sem változtatott. Mert egy valami mindvégig jelen volt,a Kokoro/Szív/Lélek és ez kell a Kyudohoz is.

Szervezőként és versenyzőként jó érzés volt látni a „Családtagok” mosolyát, a resztvevők elégedettségét hisz volt olyan versenyző, aki azt mondta, hogy a vendégszeretet juttatta a győzelemhez. A Dojo életét tekintve ez a „Titánok”(kezdő íjászaink, 2 év) éve volt.

Juhász Dávid csapattagunk egyéni rekordot döntött a verseny alatt 14 találatával.

Szervező oldalon szintén egy lelkes és fiatal kezdőcsapat segítette a lebonyolítást mely már bőven bizonyított az elmúlt két évben, de ennek a viadalnak a lebonyolítása valóban nagy „falat”volt, de vettük az akadályt a rövid szervezési idő ellenére is és ez nem jöhetett volna létre e nélkül a kis lelkes csapat nélkül. Honlap, tárhely, díjak, átutalások, szobaleosztás, pólótervezés, céltáblák, díszek, transzport és még sorolhatnám.

Dojonkat Nagy Ákos, Marsi Károly, Juhász Dávid és Károlyi Tamás képviselte idén. Mindenki készült becsülettel. Volt, aki külföldről utazott haza csak a versenyzés vagy a szervezés lebonyolítása végett. A „Család” össze fogott újra és egy csodálatos Taikait bonyolított le!

A Bukyukai Kyudojo szervezői gárdája

A Bukyukai Kyudojo szervezői gárdája

Hajdúnánás az a hely a Magyarországi Kyudo történelmében ahol a lelkesedés és a támogatás egymásra talált. A Bukyukai Dojo kis lelkes csapatát összehozta az élet Hajdúnánás polgármesterével Szolláth Tiborral, valamint Hajdúnánás szülöttével Mónus”Fehér Farkas”Józseffel, kiknek támogatásuk nélkül idén talán nem is jöhetett volna létre ez a viadal.

Az első Magyarországi Taikai, akik részesei voltak azok talán nem is gondolnak bele, hogy megismételhetetlen, hisz elsőből csak egyszer adatik meg. Ennél színvonalasabb versenyt nem hiszem, hogy csinálni lehet. Simábbat, gördülékenyebbet igen, de színvonalasabbat nem hiszem.
Köszönjük mindenkinek, aki, még ha csak egy edzőruhával,egy képkerettel vagy csak egy távcsővel is de hozzájárult a rendezvényhez!

Arigato Gozaimasta!

Képek, az eseményről:

VII. Heki Taikai – Hajdúnánás ad otthont a rangos rendezvénynek!

2015. május 1-3. között első alkalommal rendezik meg a Heki Taikai – Kyudo versenyt Magyarországon, melynek otthonául Hajdúnánás szolgál – jelentette be február 6-án sajtótájékoztató keretében Szólláth Tibor, Hajdúnánás város polgármestere.

Hetedik alkalommal kerül megrendezésre a Heki Taikai – Kyudo nemzetközi japán íjász verseny, melynek következő állomását Magyarországon elsőként, városunkban rendezik meg- mondta Hajdúnánás polgármestere.

heki_taikai_hungary_announcement-1024x551Szólláth Tibor örömét fejezte ki, hogy egy ilyen nívós és elismert versenynek adhat otthont városunk, melynek köszönhetően nemcsak a japán kultúrát erősíthetjük tovább, hanem idegenforgalmi szempontból is jelentős eredményeket érhetünk el.
Mónus József, világbajnok íjász a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy ez a verseny attól válik egyedivé, hogy az elismert világhírű mesterek mellett egy olyan íj stílus jön el hazánkba, mely talán a legjobban megőrizte nemcsak az íjnak a küllemét, ezeréves múltját, hanem be is mutatja magát a használatát is.

A Heki to Ryu, azaz a gyalogos harctéri íjászat legjobbjai teszik tiszteletüket a nemzetközi versenyen – emelte ki Oláh Tamás, a Bukyukai Kyūdō Dojo vezetője, a szervező bizottság elnöke. Mint elmondta, az előregisztráció során 21 nemzetközi csapat érkezik májusban Hajdúnánásra, azonban ez a szám várhatóan tovább bővül az egyeztetések során. Az eseményre többek közt olyan országok delegálták csapataikat, mint Japán, Németország, Olaszország, Finnország, Norvégia, Ausztria, Lengyelország, Horvátország, mely garantálni fogja a színvonalat és a szórakozást – hangsúlyozta Oláh Tamás.

a Nemzetközi Heki-Taikai weboldala

Hír forrása: http://www.hajdunanas.hu/