A Kyudo-ról

Kyudo 弓道 – Az íj útja

Az íj szinte egyidős az emberiséggel. Legelőször talán vadászatra használták őseink, majd idővel kialakult a csatákban való alkalmazása is. A legtöbb kultúra rendelkezett saját íjtípussal és annak használati formáival. Visszacsapó, könnyű reflex íjak elsősorban a nomád kultúráknál, nehéz botíjak a már letelepedett, földjeiket védelmező kultúráknál voltak használatban. A japán íj és íjászat ebből a szempontból is különlegesnek számított és számít a mai napig is: mintha egyesítené a két íjtípus tulajdonságait, a rendkívüli hosszúságot és a reflex formát.

A japán íj (Yumi) története legalább 1700 évre nyúlik vissza.

Az első japán íjak még egyenes botíjak lehettek. Rövidebb, szimmetrikus változatát Japán őslakosai, az ainuk használták, míg a fokozatosan teret hódító, betelepülő japán népesség a hosszú, aszimmetrikus változatát hozta magával. A XI. századtól kezdett kiszorulni a kezdeti botíj (egy fából faragott íj), és az egyre komplexebb bambusz-fa laminációs technikával elkészített íjaknak adta át a helyét. A feltűnő aszimmetriára (2 rész a markolat (nigiri) fölött, 1 rész alatta) mind a mai napig nem létezik általánosan elfogadott magyarázat. Viszont tény, hogy a markolat alatti része alig hosszabb, mint egy nomád íj, és az aszimmetriája miatt kihúzáskor az íj tengelye előredől, ezért erős fogást biztosít a tartó kéznek. Emiatt a yumi mind a lovas, mind a gyalogos harcviselésre kiválóan alkalmas.
bows

Az íjászat (Kyujutsu) lett Japán első hivatalosan is lefektetett harcművészete. Az első Ryu-t (iskolát) Shotoku Taishi herceg (574-622) alapította, a ma már nem létező Taishi Ryu-t. Ez az iskola inkább udvari ceremoniális iskola volt, mint harcművészeti. Az első igazán harctéri íjászatot oktató iskolák a XI.-XII. században alakultak ki. Ekkora szilárdult meg a bushi réteg, a harcosok osztályának uralma. Hosszú évszázadok folytonos polgárháborúi után kivívták a fegyverviselés kizárólagos jogát. Ekkor még az íjászat és a lovaglás művészete számítottak a legfontosabb harci tudásnak. Nem véletlen, hogy erkölcsi kódexüket is erről a kettőről nevezték el: Kyuba no Mitchi. Később ezt az elnevezést váltott fel a Bushido. Ekkoriban még inkább az íjász párbajok döntötték el egy csata eredményét, csak minden vessző elhasználása után kerültek elő a kardok és lándzsák, mint másodlagos fegyverek.

Sok legenda kering a japán íj és használóinak teljesítményéről:

Nintoku császár (313-399) uralkodása alatt, 322-ben a Koreából érkezett nagykövet által hozott pajzsot, egy Tatebitano Sukune nevű íjász lőtte át íjával, a nagykövet és társai legnagyobb megdöbbenésére.
Egy másik történet a japán íj távlövéséről ír:
Hyogo csatájának idején Nitta Yoshisada egyik tábornoka, Shigeuji vezette az ostromot bizonyos Ashikaga Takauji vára ellen. A tábornok hiába próbálta bevenni a várat. A védők biztonságban érezve magukat az íjászoktól, kinevetvén azokat, gúnyosan harcra buzdították őket. A tábornok megelégelve ezt, kezébe vette nehéz harci íját és átlőtt az őrtorony felett, ami 360 métere volt tőle. A legnagyobb feljegyzett távolság egyébként, amit egy japán íjjal lőttek, közel 450 méter volt.
Mégis talán a leghíresebb történet a következő:
A XII. századi Genpei háborúk alatt egy Minamoto harcos, Nasu no Yoichi, a tengere visszavonuló és ott erőt gyűjteni akaró Taira harcosok harci erejét törte meg a következő módon: egy Taira nemesi hölgy, a csata előtt legyezőjét, mint szerencsehozót ajándékozta oda harcosainak, akik azt a hajó orrára kötözték. Ezt a talizmánt lőtte le a tengerbe gázolva Nasu no Yoichi, megtörve ezáltal a Taira ellenállást.
nasu no yoichi

Iskolák (Ryu)流

Az első rendszerbe szedett iskolát az Ogasawara család alapította a XII. században, ez az iskola még ma is létezik, viselvén a legősibb fennmaradt harcművészeti iskola megtisztelő címét.
A Kyujutsu iskolák három fő irányzatra vezethetők vissza:

  • Ogasawara Ryu – A ceremoniális lovas íjászat egyedüli őrzője.
  • Takeda Ryu – A harci lovasíjászat (Kyubado) hagyományait ápolja.
  • Heki Ryu – Különböző ágai a gyalogos íjászat 500 éves tradícióját adják tovább nemzedékről-nemzedékre.

Természetesen mind a három iskolát gyakorolják ma is. A mai, modern Kyudo a XX. század elején alakult ki, mint a ceremoniális Ogasawara Ryu és a gyalogos Heki Ryu elegye.

Heki Ryu

A Heki Ryu alapítója egy bizonyos Heki Danjo Masatsugu volt, aki a hadakozó fejedelmek korában élt (XV.-XVI. sz.) és félelmetes hírű íjásznak számított. Ő kezdte el a Kyujutsu-t gyalogosoknak tanítani. Hosszabb húzáshosszt kezdett el használni vastag, nehéz vesszőkkel, amelyek emiatt nagyobb átütőerővel rendelkeztek. Tanítványai a Heki Ryu különböző ágait (HA) alapították meg. Ezekből az iskolákból még ma is több létezik. Heki Danjô mester tanítványa, egy bizonyos Yoshida Shigekata volt, ő és fia Yoshida Shigemasa írták le a Heki Ryu alapelveit (mokoruku). 1600-ban egyik örökösük Yoshida Genpachiro Shigeuji (szerzetesi nevén Insai Issuiken) megalapította az Insai Ha irányzatot. A Shogun megengedte neki, hogy bemutassa íjász tudását. Mivel már öreg volt, fiára Yoshida Shigenobura hárult a feladat, hogy az iskolát naggyá tegye. Miután tudása legyűgözte a Shogunt, udvari íjásztanítóvá emelte őt és az iskolát. Azóta szerepel a To szócska az irányzat nevében, ami Tokugawák családi nevéből származik.
Iskolánkat jelenleg Prof. Mori Toshio vezeti, akit Inagaki Genshiro Hanshi mester bízott meg halála (1995) előtt.

Heki Danjo - Urakami Sakae - Inagaki Genshiro - Mori Toshio

 

A tanulás szintjei

A kezdő kyudoka (kyudo íjász) először csak a pár méterre elhelyezett makiwarára (vastag rizsszalma-tekercsre) lő, ezt teszi egészen addig, míg a technika alapjait el nem sajátította. Ezt követően egy 7-8 métere elhelyezett mato-ra (céltábla) kezd gyakorolni. Ekkor már a technika tökéletesítése a cél.
A következő lépés: a 28 méterre kihelyezett mato-ra történő lövés, már célzottan. (A mato egy 36 cm átmérőjű, célpapírral bevont henger, melyet a vesszőfogóként szolgáló homokpadra (azuchi) helyeznek.) A haladó kyudokák (5. dan-tól felfelé) elkezdhetik tanulni a harctéri íjászat régi technikáit is, a kazuya-t és a koshiya-t.

Bár rendeznek versenyeket mind Japánban és Európában, a Kyudo nem kifejezetten versenysport. A legfontosabb cél a lövés rendkívül rövid pillanatában a szellemi és testi erők teljes összhangba hozatala, ezáltal a kyudo gyakorlása egy olyan erős szellemi fejlődés alapjait nyújtja, ahol saját magunk kiteljesedése és megismerése válik az igazi céllá.

A japán íjászat vázlatos történelme Inagaki Sensei nyomán

Följegyezte: Manfred Speidel a Waseda egyetemen, 1965 körül

–>>>>>>————————–>

A Kyudo jelenlegi gyakorlata

A múlt század elejétől az egyre növekvő népszerűségnek örvendő “shomen” stílus – melyet Honda Toshizane ültetett át akkoriban a gyalogos íjászatra – Japánban mára dominánssá vált. A szó jelentése: “az arc előtt”, mely a más típusú íjászatban ismeretlen, az íjász testével szemben megemelt és nyitott íj lövéstechnikáját takarja. Száz évvel ezelőtt ez a ceremoniális lovasíjászat (Ogasawara Ryu) kizárólagos ismertetőjegye volt. Ma már a Japán Kyudo-Szövetség (ANKF) kb. 130.000 tagjának közel 90% százaléka ebben a stílusban gyakorol. Az Amerikai Egyesült Államokban, Angliában, Franciaországban, Spanyolországban, Belgiumban, Svájcban szintén a “shomen” az uralkodó Kyudo-technika.
Ezzel szemben a “shamen” szó a diagonálisan megemelt és onnan feszített íj technikájának a megjelölése. Ide tartoznak a még ma is létező történelmi iskolák, azaz a Heki-Ryu különböző, egymástól többé-kevésbé eltérő ágainak (Insai-ha, Sekka-ha, Dosetsu-ha, Chikurin-ha, stb.) technikái, de a modernebb, történelmi iskolákra kevésbé hagyatkozó Dojo-k oldalsó emelésű lövésmódszerei is. A japán lovasíjászatban a Takeda Ryu képviseli ezt a stílust.

Inagaki Genshiro Hanshi (1911-1995) munkálkodása folyamán a Heki Ryu Insai Ha, más nevén Heki To Ryu terjedt el elsősorban Németországban, Olaszországban és Finnországban, Magyarországon, szervezetten csak ez az iskola van jelen. A két világháború között a történelmi iskolák és a modern irányzatok egységesítése céljából az akkori Nagy-Japán Budo Szövetség kidolgozott egy shomen-shamen keverék stílust, mely mára gyakorlatilag feledésbe merült.
Míg Japánban a középiskolákban, egyetemeken oktatott módszer határozza meg, hogy a felcseperedő íjász milyen stílusban lőjön, Európában és Amerikában a választott, gyakran az egyetlen elérhető Kyudo-egyesület, az általa elfogadott technikát örökíti át a kezdő íjászra.
A lövési technikán kívül az iskolák, stílusok mentalitásban, az uralkodó szellemi áramlatokban is mutatnak különbséget. Általánosítás nélkül elmondható, hogy míg a shomen stílusban gyakorló Dojo-k több hangsúlyt fektetnek a ceremoniális, meditatív jellegű íjászatra, addig a Heki-iskolák a Chikurin Ha-t leszámítva, inkább gyakorlatiasabb megközelítésben, a helyes technika fejlesztésére koncentrálnak. A ceremoniális és a “szabad” lövészet aránya, és a Dojo-ban uralkodó atmoszféra azonban legalább annyira függ a Dojo vezetőjének mentalitásától, mint a stílusbeni hovatartozástól.

Kyudo Magyarországon

Bár Japánból visszatérő utazók, diákok többször próbálták folytatni megkezdett Kyudo gyakorlataikat, infrastruktúra és társak hiányában ezek a próbálkozások rendszerint pár hónap múlva kudarcba fúltak.

Az első, azóta is működő és jól szervezett csoport a Héreházi Íjász Egyesületből kinőtt, szombathelyi illetőségű Katsujinkan Kyudojo. A kilencvenes évek közepétõl, előbb olasz, később német és japán mesterek segédletével sikerült a Mézes testvérpárnak egy Dojo-t felépíteniük, mely nemzetközi Kyudo-találkozóknak kedvelt színhelyévé vált. Edzéseiket és rendezvényeiket a Heki To Ryu szabályzata alapján folytatják. A Mézes testvéreknek sikerült mint íjkészítőknek is nemzetközi hírnévre szert tenniük. Hosszúíjak és reflexíjak mellet Európa-szerte keresett Yumi-k (japán aszimmetrikus íjak) tartoznak a kínálatukhoz.

Budapesten, a Kalászi úton, Baksai József vezetésével kezdett nőni egy kyudo csoport. Jelenleg a Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnáziumban tartanak edzéseket csütörtökönként, 17 órai kezdettel.
Gyulán Nagy László épített Kyudojo-t. Ezen felül Yumi- és Ya-készítéssel is foglalkozik, melyek ára és minősége az eredeti japán felszereléshez képest alacsonyabb.
A fentebb említett csoportokon és a saját egyesületünkön kívül rendszeres edzéseket kínáló személyt vagy egyesületet az országban nem ismerünk.

Ha Te még további Kyudo-íjászokról tudsz, kérlek rövid ismertetővel írj nekünk!

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.