Szeminárium és nyílt nap Matsuo Makinori Sensei vezetésével – 2015. február 14-15. – Budapest

MM2015_news_head

Matsuo Makinori Sensei a Heki Ryu Insai Ha kyudo iskola egyik nagymesterének, Genshiro Inagaki Hanshinak volt tanítványa. Jelenleg a Nemzetközi Budo Egyetemen (IBU) oktat Kyudo-t, és évente ellátogat Európába, hogy több mint 3 évtizedes tapasztalatait megossza az európai Kyudokákkal és az érdeklődő laikusokkal. Mint eddig minden évben, idén is tanítványai kíséretében érkezik hozzánk.

matsuo_sensei_portrait

Szeminárium

2015. február 14-én (szombaton), 10-től 18 óráig ismét megrendezésre kerül Matsuo Sensei szemináriuma dojonkban.
A részvételi díj klubtagoknak 7000 Ft, míg külső résztvevők számára 8500 Ft, mely tartalmazza az étkezést is (hideg étel és ital).
A szemináriumon való részvételi szándékát kérjük előre jelezze a bukyukai@gmail.com e-mail címen, a díj a rendezvény napján, a helyszínen fizethető be a szervezőknél forintban, vagy az aktuális napi középárfolyamnak megfelelő euróban.

Nyílt nap

2015. február 15-én (vasárnap), 12 órai kezdettel nyílt nap keretén belül ismerkedhetnek meg a tradicionális japán íjászattal az érdeklődők. A rendezvény ingyenes és 16 óráig tart.
Szeretettel várunk minden klubtagot és érdeklődőt!

Helyszín: a Bukyukai Kyudojonak otthont adó csepeli, Karácsony Sándor Általános Iskola tornaterme.
1211 Budapest, II. Rákóczi Ferenc út 106-108.
information in english

Seminar

14th February 2015 (Saturday), 10am–18pm
The participation fee for club members is 7000HUF and 8500HUF for everyone else, which contains the daily meal and drinks. The fee should be paid before the seminar at the site in Hungarian Forints or in Euro (in actual exchange rate).
Please inform us your participation on bukyukai@gmail.com!

Visitors Day

15th February 2015 (Sunday), 12am–16pm
Kyudo demonstration and training with an opportunity for anyone to try kyudo with a guidance of Matsuo Sensei and his pupils. The participation is free of charge.
Welcome to all club members and visitors!

Location:
106-108 II. Rákóczi Ferenc road, 1521 Budapest, Hungary (Karácsony Sándor Elementary School)

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.