Hanamimatsuri 2017 ELTE Botanikuskert

 dsc_9973Ahogy a cseresznyefa is virágzik minden évben, úgy a japán témájú programok, a japánnal kapcsolódó események is vendégül várják a látogatókat a Budapesti Botanikus kertben. Idén sem volt ez másképp. Kissé felhős, de kellemes hétvégét tölthettek a látogatók a kertben és élvezhették a kert szépségét és a japán vonatkoztatású programok hangulatát, melyek igazán kellemes szórakozást nyújtottak.
Természetesen Dojonk idén is eleget tett a meghívásnak, hisz mi és élvezzük a cseresznyefák szépségét, a kert hangulatát és a beköszönő tavaszt. Részben munka ez, felelősség, de a lelkes csapatnak köszönhetően bemutatóink már jóval gördülékenyebbek mint a kezdetekkor.
Nagy öröm látni számunkra, hogy sok embert megmozgat, amikor a Kyudo/Japán íjászat kerül bemutatásra. Sokakat érdekel, és még többen szeretnék ki is próbálni, hisz minden ilyen napnak a célja a japán tradíciók megismertetése az érdeklődőkkel a Kyudon keresztül. Kaput nyitunk, melyen aki besétál egy rövid időre mélyebben betekinthet a Kyudo/Japán íjászat összetett szépségébe.
Reméljük jövőre is sokan fognap belépni ezen a kapun, és aki tovább szeretne „bent maradni” ebben a közegben azt szeretettel várjuk edzéseinken!
Tisztelettel!
Bukyukai Kyudo Dojo

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.