Szeminárium és vizsga 2016 Amszterdam

Idén Amszterdam adott otthont a 2016-os nemzetközi Kyudo szemináriumnak és Shinzának/vizsgának. A rendezvényen az IKYF/International Kyudo Federation fennállásának 10. évfordulóját is megünnepelték. A Holland szövetség  (Kyudo Renmei Nederland/KRN) egy igazán jól szervezett és kivitelezett rendezvényt hozott össze nem kis munkával és erőfeszítéssel, amiből csak tanulni lehet. A több mint 2 hetes rendezvényen közel 500 kyudoka vett részt, aminek a megszervezése szintén példaértékű.

A Bukyukai dojoból 4 fő utazott el a szemináriumra és shinzára. Marsi Károly a 2.danfokozatot/Nidan míg Stocker Mónika és Urbán Gábor pedig az 1.Danfokozatot/Shodan szerezte meg a 3 napos szeminárium utáni vizsgán. Természetesen a szeminárium előtt már elkezdődött a felkészülés a Shinzára. Ruszthy Róbert,Oláh Tamás,Székely Gábor és Károlyi Tamás(aki elkísérte a tanítványokat a vizsgára és dokumentálta napjaikat) már hónapokkal a vizsga előtt elkezdték felkészíteni a diákokat elméleti és gyakorlati szinten egyaránt. Ennek eredménye egy igen stabil és magabiztos szemináriumi részvétel volt. Egy ilyen rendezvényen több ország sok száz íjásza vesz részt. Elkerülhetetlen, hogy ne figyeljük meg a többi íjászt és azok technikáját, gyakorlati ismereteit, formai és technikai szinten egyaránt. Látván a hasonló fokozatra jelentkezőket bátran mondhatjuk, hogy a Magyar részvétel igen stabil és színvonalas volt. Természetesen egy ilyen nagy létszámú rendezvény velejárója a beszélgetések és kapcsolatok, tapasztalatok szerzése.

army

Az oktatás és a vizsga szakavatott Európai és Japán mesterek kezei alatt zajlott. Japánból a következő mesterek segítették és felügyelték a szemináriumot és vizsgát.

Ishikawa Takeo         Hanshi 9th dan

Okazaki Hiroshi        Hanshi 8th dan

Akiyama Terumi       Hanshi 8th dan

Usami Yoshimitsu    Hanshi 8th dan

Shibata Takeshi         Hanshi 8th dan

Kísérőként jó volt látni az első vizsgázók izgalmát és segíteni őket amiben lehet. Természetese hamar feloldódtak és megszokták a környezetet és maximálisan a tanulásra és a felkészülésre koncentrálhattak. Napi 8 óra edzés, gyakorlás és elméleti oktatás igen kimerítő, de még kísérőként sem pihentető feladat két helyen lenni egyszerre és figyelni miket javítanak a kyudokákon, milyen instrukciót kapnak és ezeket hogyan hajtják végre.

Bátran mondhatom,hogy a fárasztó napok ellenére mind a négyen élveztük ezt a négy napot a maga nehézségeivel együtt,mint fájó ízületek,kevés alvás és sok-sok gyakorlás és gondolom ezzel a többi sok száz részvevő is így van. Sajnos a vizsga nem minden jelentkezőnek sikerült de ebből is lehet tanulni,még nekünk is akik sikerrel jártak.

Jövőre is lesz lehetőség vizsgázni, a munkát jövőre is időben elkezdjük. Reméljük az eredmények és élménybeszámolók motiválóak lesznek másoknak is de hogy hasznosak az biztos.

Ganbatte jövőre is!

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.