Hamburg Szeminárium Alster Dojo

Dojonk öt tagja egy igen intenzív és eredményes egy hetet tölthetett Hamburgban az Alster Dojo falain belül.Több mint 10 éve vesznek részt Kyudokák az egy hetes szemináriumon ,melynek házigazdája a Németországi Alster Dojo  Cornelia és Feliks Hoff vezetésével. Idén mi is eljutottunk ide és talán egy újabb lépést tettünk előre a nemzetközi Kyudo életében.Egy  igazán autentikus környezetben gyakorolhattunk és cserélhettünk tapasztalatot öt ország íjászaival negyven íjászával.

                           

                                                     

Az első nap ünnepélyes megnyitója után Feliks és Cornelia Senseiek ismertették az egy hét menetét. Lista alapján mindenkinek meg volt a napi feladata a takarítástól kezdve a nap végi Mato(céltábla) ragasztáson át az ebédrendelésen keresztül a mosogatásig. Ezek után kezdetét  vette a gyakorlás,mely Hamburghoz nem jellemző módon igen meleg nyári hőfokkal párosult. De természetesen ez nem szegte senki kedvét.

 

A szeminárium minden reggel 9:00-kor kezdődött percre pontosan és délután ötig tartott. Minden nap megtartotta a maga  az egyensúlyát elmélet és gyakorlat között,mindkettőből kijutott bőven. A meleg ellenére a Kyudokák két Shajoban(lőtéren) álltak helyt. Az egyikben a haladók ,a másikban a kezdők mutatták meg tudásukat. Két vesszőt lőtt minden íjász a szeminárium elején,ezeket a Senseiekkel együtt elemezték ki,majd ezen instrukciókat kellett továbbvinni, csiszolni.Természetesen mások kapott instrukcióiból is lehet tanulni,így a Mitori Geiko is fontos szerepet kapott a szeminárium alatt.

Természetesen a szeminárium nem csak a gyakorlásra , hanem a tapasztalatcserére is lehetőséget ad, régi barátok újra találkoznak, új kapcsolatok születnek és vidám vagy éppen komoly beszélgetések alakulnak vagy éppen érdekes történeteket hallhatunk Senseiektől az utolsó esti kerti grillezés alkalmával.

               

A személyes instrukciók javítása folyamatosan jelenvolt minden lövésnél, a napi gyakorlás alatt gyakran kaptunk visszajelzéseket mindkét Senseitől,hogy éppen mire figyeljünk jobban,vagy mi az ami jó volt,tartsuk meg. A gyakorolni való formalövésekből sem volt hiány és a jegyzetfüzetek teltek a Taihai,Heki és Renmei egyaránt,Tasuki Sabaki,Hadanugi ,vizsgaforma részletei kapcsán.

                               

                     

Nem csak a lövésről szól a Kyudo és egyéb íjászat sem. A felszerelés ismerete, az egyes részek karbantartása az íjon,idegen,vesszőn egyaránt ez az íjász életének szerves részévé válik egy idő után és egy belső igénnyé is,hogy tudjuk a miértekre a választ.

               

                                                                             

A szemináriumon résztvevők létszáma országonként limitálva volt, így a részvétel szabad helyhez kötött de szívből remélem,hogy jövőre újra lesz lehetőség részt venni rajta minél több Magyar Kyudokának.

 

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.